Január-február, itt a nyár

Bár nyarat még nem tudunk emlegetni, a gyorsjelentési szezon némileg megzavarja a politikai feszültségekre fókuszáló piacot. No, azért annyira nem, hogy valóban oda is figyeljenek, hiszen 2020 már elsüllyedt költség, válság volt-van, de remélhetőleg nem lesz, legalábbis ez most a piaci logika. Az elemzők ezzel egyetértenek. Szerintük hamarosan a nyár mellé az extrém EPS-fellendülés is […]

Vegyél még és fogd a nyuszira

Az első fázis megvolt: célfotóval, de a Pfizer-Biontech csapat állt fel a dobozó első helyére, a Moderna a másodikra, az Astra úgy sietett, hogy felért ugyan a harmadik helyre, de a nagy sietségben elhagyta a “Research accuracy” márkájú szemüvegét és lezuhanni látszik a pódiumról. A következő szakasz is diadalmenetnek ígérkezik, az FDA elfogadásról szóló döntés, […]

A főfogásra várva

Ritkán vagyok ilyen lelkes, igazi sorsfordító hírek érkeztek az elmúlt két hétben, az oltások a jelenlegi prognózis szerint még karácsony előtt elkezdődhetnek az Egyesült Államokban és nem sokkal késhet az európai oltókampány sem. A két vakcinával kapcsolatos szakmai adatközlés nyilvánosan elérhető és kielégítő, itt és itt az átlagember is némi statisztikai képzettséggel böngészheti az adatokat […]

Ezek a fák most az égig nőnek

Az Apple és Tesla stock split marketing és pszichológiai hatásáról is beszéltem a Jazzyben augusztus végén. Meghallgatható a lenti podcast linken 3.10-től a Millásreggeliben. “Lehet és érdemes is Apple-t venni rövid távú spekulációra, de még ne dobjuk ki a kukába az értékelési modelleket.”– írtam a fenti blogbejegyzésben.

Pénzügyek kamaszoknak

Az ideális az lenne, ha felnőttkorára legalább ennyi mindenkinek evidencia lenne, gondoltam, amikor a VisualCapitalist jól áttekinthető infografikonját nézegettem. Hosszútávú megtakarítás a huszas évektől kezdve, pénzügyi tudatosság, ide lenne jó eljutni. Ehhez viszont arra van szükség, hogy legkésőbb kamaszkorban reális viszonyba kerüljünk a pénzzel. Ismeretek és hozzáállás, nem könnyű átadni egy olyan időszakban, amikor a […]

Flat is beautiful

Minden amerikai kötvénylejárat egy százalékhoz közelít, a flattenerek árfolyamai csúcsot döntöttek, miután extrém alakúra váltott az amerikai hozamgörbe. Az amerikai hozamgörbe alakjának változásaiból lehet profitálni vagy azon veszíteni. (A hozamgörbe azt mutatja meg, hogy egy adott idôpontban a különböző futamidejű befektetéseknek -egy hónaptól akár 30 évig- mekkora a megtérülési rátája, a hozama.) Jelenleg az amerikai […]

Arany helyett jen és frank

A dollár folyamatos gyengülése következtében a dollár-jen kurzus már négy havi minimumán jár, és a márciusban látott 105-ös szintet közelíti. Hasonló erősödés figyelhető meg a svájci frankban, legalábbis a dollárral szemben, itt már a márciusi mélypontokat is maga mögött hagyta a deviza és a 0,91-es szintet ostromolja. A járvány kezdetén fokozott rohamot tapasztalhattunk a menedékdevizákban, […]