Cash machine

Sokan töprengenek azon, hogy vajon a negyedéves csúcsteljesítmény után indokolt-e, hogy egy részvény, amely négy hónap alatt már 30 százalékot drágult, egyetlen nap alatt, múlt pénteken még 10 százalékot emelkedjen. A szóban forgó Apple esetében az 59,7 milliárd dolláros nettó árbevétel valódi meglepetés volt, hiszen a beszállítói láncok az elmúlt negyedév egy részében teljesen leálltak, és szinte minden közgazdász azt állította, hogy a kereslet a prémiumszegmensben meredeken csökken majd.

Azonban a konszenzus nem számolt az Apple rugalmasságával, amellyel például a járvány epicentrumában, Kínában is nettó árbevétel-javulást tudott elérni. A szezonális árengedmények és az olcsóbb iPhone SE modell megfordították a csökkenő bevételi trendet. Az Apple azt is tudja, hogyan lehet fokozni a hangulatot: a részvény-visszavásárlási programja mellett pénteken bejelentették a részvények négy az egyhez arányú felaprózását, céljuk, hogy a vékonyabb bankszámlájú fiatal befektetők számára se lehessen akadály a jelenleg 425 dolláros részvény megvásárlása.

Az Amazon árbevételi sikere borítékolható volt, a lezárások miatt hihetetlen mértékben nőtt az e-kereskedelmi üzletág bevétele külföldön és az Egyesült Államokban (43, illetve 38 százalékkal). A technológiai óriás árfolyama az idén, a jelentés közreadásáig már 62 százalékkal erősödött, ehhez most csak 4 százalékot tudott hozzátenni , noha az egy részvényre jutó profit az ötszöröse volt a várakozásnak, a működési cash flow pedig éves alapon 42 százalékot emelkedett. Ezt hívják cash machine-nek az amerikai zsargonban. Az Amazon 125 ezer olyan munkahelyet teremtett, amely hosszú távon is megmarad, kis túlzással miniállammá vált az Egyesül Államokban, ahol a munkanélküliség a legégetőbb gond.

A Google anyacége, az Alphabet a terjeszkedésnek már egy másik fázisában van, így kevésbé csillogó eredményeket tud felmutatni, el is maradt a rali pénteken. Pedig a YouTube-tól érkező és a felhőalapú bevételek meredeken emelkedtek, és ezt a vállalaton belül rendkívül hatékonyan használták fel. Hatékonyság jellemzi a Facebookot is: a havi aktív felhasználók száma már 2,7 milliárdra nőtt, meghaladva a 2,63 milliárdos konszenzust. Azt is nehéz felfogni, hogy világszerte – 14 százalékos éves alapú emelkedés után – már 3,14 milliárd ember veszi igénybe a Facebook legalább egy szolgáltatását.

Ezzel együtt is sokan figyelmeztetnek a cég túlhúzott ralija miatt. A Bloomberg összefoglalója szerint hiába a civil tiltakozás például a Facebook esetében, vagy a kongresszusi törekvések a monopóliumok szabályozására, most nem ezek a hírek szabják meg a részvények teljesítményét. Az elemzői vélemények másodlagossá váltak, az ár és az érték (price and value) elvált egymástól.

Ennek egyik fő oka, hogy a FAAMNG- (Facebook, Apple, Amazon, Microsoft, Netflix és Google) részvényekbe áramló kisbefektetői és intézményes tőke a Deutsche Bank pozíciójelentései szerint gyakorlatilag felrobbantotta az árfolyamokat az idén. Az elmúlt hetekben azonban a tízéves átlag alá csökkent a befektetési alapok kitettsége, felkészülve a jelentési szezon kockázataira. Ám a kockázatot figyelmen kívül hagyva a Facebookra és az Apple-re – amelyek például a Robinhood Day Traderek kedvencei – közvetlenül a jelentések előtt is vételi jelzés érkezett.

Az online megoldásokat preferáló fiatal generáció számára csak a cash machine számít. Ők legfeljebb a YouTube-on hallgatják meg fél füllel a szakértőket, amikor azok arról beszélnek, hogy a reálgazdasági és a vírushelyzet mennyire aggasztó, hogy a jövőbeli előrejelzett profitjuk hányszoros értékén kereskednek a most jelentett titánok részvényeivel, és hogy ez a monetáris lazító programok minden hatásával együtt sem indokolt. Az új nemzedék befektetett tőkéje ugyan nem túl nagy a teljes forgalomhoz képest, azonban robotok figyelik az opciós kereskedésüket, amelynek aggregált irányát másolva valódi hullámokat hoznak létre a részvénypiacon: egyelőre felfelé.

A cikkben már nem szerepelt ez a nagyszerű ábra a Goldman Sachstól:

a történelem során először előzte meg az egyedi részvényre szóló opciós kontraktusok volumene a kinnlévő részvényállomány együttes értékét.

image.png

A cikk a Világgazdaság augusztus 4-i számában jelent meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük