Már nem követte a részvénypiac az olajpiaci eseményeket, egyre többen nagyhatalmi játszmaként értelmezik a változásokat, az amerikai lépésektől függ a kimenet. Egy érdekes játékelméleti megközelítésre fűztem fel ezt az április 23-i cikkemet a Világgazdaságban, ami itt olvasható.
Harmadik napja zajlik a dráma az olajpiacon, a szereplők lassan igazodnak az új helyzethez, a részvénypiacok már nem követték az energiapiaci zuhanást. Tegnap délelőttre ismét több mint 15 százalékot esett a két legfontosabb olajtípus, a WTI 11 dollár körül stabilizálódott, a júniusi lejáratú Brenttel már 16 dollár alatt kereskedtek. Ezt a szintet legutóbb 1999-ben érte el az árfolyam. Délutánra magas volatilitás mellett mindkét nyersanyag ára emelkedett, a WTI napon belül 30 százalékot mozdult el.
A Bloomberg információi szerint rövid távon semmit nem javítana az amerikai túlkínálaton, ha az Egyesült Államok betiltaná a szaúdi olaj bevitelét, mivel ezzel csak a saját finomítóit hozná még nehezebb helyzetbe. Jelenleg is húsz nagy olajszállító hajó halad Szaúd-Arábiából indulva Amerika felé, valamennyi kétmillió hordónak megfelelő olajrakománnyal. A teljes szállítmány május végéig érkezik meg. A Bloomberg szerint nem világos, hogy kié is az olaj ezeken a járműveken. A megszokás szerint a szaúdi királyság akkor adja el a nyersanyagot, amikor az elhagyja az exportkikötőt. Eszerint viszont már amerikai tulajdonú olajra rendelnék el a beviteli tilalmat. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy nem minden rakomány került át amerikai tulajdonba, de ez a mennyiség egyébként is csak csepp a tengerben.
Az április 12-én megkötött OPEC+ kitermeléscsökkentési megállapodás május elsejei érvénybe lépéséig hátralévő napokat sok szereplő a termelés fokozására használja fel. Szaúd-Arábia például februárhoz képest napi 2,5 millió hordóval növelte a kitermelését, de Kuvait és az Egyesült Arab Emírségek is hasonlóan döntöttek. A Bloomberg számításai szerint ha előrehoznák a megállapodás érvénybe lépését, az 127 millió hordó túlkínálattól szabadítaná meg a piacot.
A texasiak sem hátrálnak meg az olajháborúban, magatartásuk azért fontos, mert ha Texas ország lenne, akkor megkapná a világ negyedik legnagyobb olajtermelője címet. A Texas Railroad Commission kedden tartotta meg szokásos értekezletét, ahol a kitermelés csökkentése helyett május 5-ig elhalasztották a szabályozási döntést.
Április elején a Financial Times – Pierre-Louis Lions és Jean-Michel Lasry modelljére alapozva – rámutatott, hogy az árfolyamok negatív tartományba süllyedhetnek. Lényege, hogy Szaúd-Arábia és más alacsony kitermelési költséggel működő országok úgy tudják optimalizálni az olajból származó bevételeiket, hogy kihasználva domináns helyzetüket, ráerősítenek a piaci ciklusokra. Amikor a nyersanyagárak növekednek, akkor a monopólium élvezi a magasabb bevételi szintet. De veszít is piaci részesedéséből, mivel a magasabb kitermelési költséggel működő társaságok is szerephez jutnak, és elkezdenek kapacitást növelni. Ez azonban még jobban megnöveli a termelési költségeiket, amitől egy piaci sell off negatív hatásaira rosszul reagálnak. Előbb vagy utóbb a domináns monopólium kitermelésének növelésével visszaszerzi a kontrollt, és az árakat szakadékba löki.
Minél mélyebb a szakadék, annál jobb a domináns monopóliumnak. A drágábban termelők kiszállnak vagy tönkremennek, és a körforgás kezdődhet elölről. Kérdés, hogy a járvány keltette lehetőséggel élve ebben az esetben nem mentek-e túl messzire a résztvevők. A kieső kereslet miatt most ugyanis – a korábbi helyzettől eltérően – elfogytak a tárolókapacitások, és az alacsony árak nem hajtják fel a reálkeresletet, mivel a gazdasági aktivitást a kormányok nem engedélyezik.
A Financial Times összegzése szerint a mostani árak minden kitermelőt sújtanak, de hosszabb távon Szaúd-Arábia és Oroszország profitálhat a helyzetből, alacsony kitermelési költségei és magas tartalékai miatt. A valódi győzelem azonban a palaolaj kiszorítása lenne számukra, ezért is kulcsfontosságú az amerikai magatartás.
A cikk a Világgazdaság április 23-i számában jelent meg.
