Before the bell…

Sokan kérdezték a Blackrock összefoglalója és második negyedéves kitekintője kapcsán, amit tegnap ismertettem itt, hogy

-mi az, amit én még ki tudok olvasni egy ilyen írásból, mert nem értik, hogy mit jelent a mainstream a tőzsdei gondolkodásban,

-miért lelkesedek ennyire, ha a Blackrock egyszerűen mérsékelten optimista,

-mit jelent, amit írtam, hogy kiindulásnak használom ezt az elemzést no és persze, hogy nekem mi a véleményem a következő három negyedévről az amerikai tőzsdéken.

Induljunk a kályhától!

Keynes volt még a világháború előtt, aki megfigyelte, hogy a tőzsdei stratégia kigondolásakor nem arra kell törekedni, hogy valamilyen objektív megismerésre tegyünk szert. Richard H. Thaler idézi könyvében Keynes példáját a szépségkirálynő-választásról Londonban, ahol a verseny tárgya nem az, hogy ki a legszebb hölgy, hanem hogy ki találja el, hogy MÁSOK kik tartanak majd a legszebbnek. „A nyertesnek tehát nem azt kell kiválasztania, hogy akit ő a legcsinosabbnak tart, hanem azokat, akikről feltételezi, hogy megragadják a többi olvasó képzeletét… némi munka után eljutunk a harmadik fokhoz… „ ahol arra használjuk az intelligenciánkat, hogy kitaláljuk, hogy a közvélemény szerint mi lesz a közvélemény. Azt hiszem, vannak olyanok, akik a negyedik, ötödik és még magasabb fokozatokat gyakorolják…” (Keynes Animal Spiritjéből)

Nos, ebben a megközelítésben, ha a világ egyik legnagyobb alapkezelője és elemzőháza az óvatosnál sokkal optimistább éves kitekintőt hoz nyilvánosságra, az  részben azt jelenti, hogy kicsi esélyét látják egy a szokásosnál nagyobb beégésnek, azaz hirtelen tőzsdei zuhanásnak, amikor utólag mindenki megmondaná, hogy a Blackrock nem látta előre.  Mondjuk a többiek sem, de ez most nem fontos.

(Legalábbis a többieknek nem az. 🙂 Erről Robert Schillert érdemes olvasni, itt: https://www.theguardian.com/business/2019/apr/01/was-the-us-stock-market-boom-predictable )

De főképpen a Blackrock és a többi nagy arra számítanak, hogy a többiek is arra számítanak, hogy jó állapotban maradnak a piacok a monetáris szigorítás ideiglenesnek látszó felfüggesztése után.

Másrészt a Blackrcok az elemzésben jól kidomborítja, hogy tudni vélik, hogy a gazdasági ciklus melyik szakaszában járunk. Ez az egyik legnehezebb feladat, mert mindig csak utólag derül ki, hogy mikor lett vége a fellendülésnek, mikor kezdődött a hanyatlás vagy a recesszió. Nincs olyan gazdasági mutató, amely ezt azonnal jelezné. Azonban ha az egyik legnagyobb renoméjú csapat felvállalja, hogy szerinte a késő nyárban járunk az évszakhasonlat szerint és ezt sok más hasonló elemzőház is osztja, akkor mintegy önbeteljesítő próféciaként egyrészt

-a tőzsdei flow nem indul el a készpénz irányába,

-másrészt a reálgazdasági szereplők bizalma sem rendül meg, megrendelnek, gyártanak, fogyasztanak, exportálnak és terveznek a jövőre: alacsony inflációt, magas aktivitású felvevőpiacot,

ami pedig egyet jelent a kései szakaszra jellemző utolsó (néhány) fellendüléssel. A fellendülés ebben az esetben nem organikus, szinte kizárólag a jegybankok azon megfontolásából származik, hogy most és azonnal muszáj kissé lazítani a pénzügyi körülményeken, ha nem kívánják rövid pórázon tartva recesszióba taszítani a glóbuszt. Ennek okairól és hogy erről tehetnek–e a jegybankok majd máskor írok.

Akárhogyis, sok-sok év pénzpumpája után a világgazdaság még mindig törékeny és mind Európában, mind az Egyesült Államokban lázas munka folyik, hogy elkerüljük a japán csapdát, amelyben már sem a negatív alapkamat, sem a QQE program nem tudja fenntartani legalább a hosszú távon elvárt növekedési ráta felett a gazdaságot. (Mintha nyár végén a Palatinus vizét a kedves fürdővendégek tartanák melegen…)

Ehhez a próbálkozáshoz, amit a tőzsde emelkedéssel díjaz,

az Egyesült Államokban egy egyszeri és legfeljebb négyévente megismételhető óriási  rábeszélőshow szolgáltatja majd a hátteret idén és jövőre.

1928 óta mindössze három olyan elnökválasztási év volt, amely negatív hozammal záródott volna az S&P500 index esetében. Marshall D Nickles kutatása szerint a legtöbbet hozó stratégia az elnöki ciklus második évének október elsején befektetni és a negyedik év decemberében eladni. A Wells Fargo erre az eredményre még ráígér azza, hogy az elnöki ciklus negyedik évének hozama szerintük historikusan a duplája az első évének. Számít-e bármelyik kutatás valamit?

Persze, hiszen ilyenkor akár a regnáló, akár az uralomra törekvő elnök megtesz mindent, hogy a legjobb színben tűnjön fel, még akkor is, ha ezt olyan elferdítve teszi, mint Donald Trump akár a kereskedelmi háborús, akár más propagandával. A részvénypiac pedig szeret hinni a nagy szavaknak, mondják sokan. Szerintem ez nem igaz, a részvénypiaci gondolkodók és főleg az algoritmusok és high frequency trading programozói legalább a keynes-i ötödik szinten vannak: már azt figyelik, hogy akik azt figyelik, hogy  ők mit figyelnek, azok mire figyelnek.

Ezért a fenti összevetés szerintem csak akkor számít, ha a mintázat megismétlődik.Én magam részéről kerülöm az ilyen érveket, amikor magamat győzködöm arról, hogy miért megy felfelé vagy lefelé a piac. Mert „this time is different”, erről is szívesen írok majd, hogy mit jelent ez a kifejezés ma a tőzsdei szlengben.

Amit a szenzációhajhász évekről gondolok, azt is megírták már régen. Paul Samuelsont gyakran idézik: „a befektetésnek olyannak kell lennie, mint amikor a festéket nézzük száradni egy elkészült képen vagy a fű növését figyelni. Ha izgalmas élményekre vágysz, inkább menj Las Vegasba.” Aki szeret méltatlanul rövid idősorokból jó eséllyel nem valódi következtetéseket levonni, azoknak azért idemásolom az amerikai választási évek statisztikáját. Hiszen a végén teljesen mindegy, hogy miért volt igaza a Blackrocknak, ha igaza volt, pláne, ha egy szót sem ejtettek a közelgő elnökválasztásról.

Election Year Stock Market Returns

The Table Below Shows Market Returns for Each Election Year Since 1928
Data below is from the Dimensional Funds Matrix Book

S&P 500 Stock Market ReturnsDuring Election Years
Year	Return	Candidates
1928	43.6%	Hoover vs. Smith
1932	-8.2%	Roosevelt vs. Hoover
1936	33.9%	Roosevelt vs. Landon
1940	-9.8%	Roosevelt vs. Willkie
1944	19.7%	Roosevelt vs. Dewey
1948	5.5%	Truman vs. Dewey
1952	18.4%	Eisenhower vs. Stevenson
1956	6.6%	Eisenhower vs. Stevenson
1960	.50%	Kennedy vs. Nixon
1964	16.5%	Johnson vs. Goldwater
1968	11.1%	Nixon vs. Humphrey
1972	19.0%	Nixon vs. McGovern
1976	23.8%	Carter vs. Ford
1980	32.4%	Reagan vs. Carter
1984	6.3%	Reagan vs. Mondale
1988	16.8%	Bush vs. Dukakis
1992	7.6%	Clinton vs. Bush
1996	23%	Clinton vs. Dole
2000	-9.1%	Bush vs. Gore
2004	10.9%	Bush vs. Kerry
2008	-37%	Obama vs. McCain
2012	16%	Obama vs. Romney
2016	11.9%	Trump vs. Clinton

Forrás:

https://www.thebalance.com/presidential-elections-and-stock-market-returns-2388526