Világgazdaság Arbitrázs című műsorában beszéltem a tőzsdékről október végén. A műsorban szó esett arról, hogy illúzió volt azt hinni, hogy sikerül belátható időn belül letörni az inflációt. A geopolitikai feszültségek mellett az egyre magasabb amerikai hozamok olyan bizonytalanságot hoztak a piacokra, ami teljesen átírta a kilátásokat.
Szerintem a Fed árnyékában nincs könnyű dolguk a jegybankoknak, köztük az EKB-nak sem, rendre felmerül kérdésként, hogy tudnak-e egyáltalán egymástól függetlenül működni a monetáris politikák. Ugyanakkor elég nagy baj lenne, ha egy olyan világban élnénk, ahol a nemzeti monetáris politikáknak mindig ugyanabban a fázisban kellene lenniük, és egy időben kellene kamatot emelniük vagy csökkenteniük. Jelenleg az Egyesült Államok egy markáns növekedési ciklusban van, a recessziós félelmeket félresöpörte a piac az elmúlt hónapokban. Vannak szektorok, amelyek már rendkívül jól teljesítenek, miközben az adatok visszafogott inflációt mutatnak.
Bár az Európai Unióban az infláció hasonló pályán halad, a gazdaságokkal már súlyos gondok vannak. Csak az a kérdés, hogy valójában mi számít a piacoknak: egy öt százalékos alapkamat egy olyan dinamikusan változó monetáris politikát folytató jegybanktól, mint a Fed, amelyről tudni, hogy amint lehet azonnal csökkenti majd a kamatokat vagy inkább az számít, hogy melyik ország inflációja a nagyobb?
Ezért a következő időszakra hiba lenne egy meghatározott irányt kijelölni a dollár számára, sokkal inkább érdemes azzal számolni, hogy volatilis lesz az árfolyam. Nagyon fontos lehet diverzifikálni a devizaportfóliót legalább a három legkönnyebben elérhető eszközzel, az euróval, a dollárral és a svájci frankkal. Mindig lesz olyan időszak, amikor az egyik deviza felülteljesít, de éppen ez teremti meg egy portfolió egyensúlyát.
Köszönöm a lehetőséget!
A részletekről itt:
