Fenn a létrán áll két angol.
Végzetük szörnyen lehangol,
mert a létra felborult
s ők kinyulnak ott alul.
Nem rakhatjuk össze őket,
ha már egyszer összetörtek!

…Fenn a létrán áll két brit,
felfordultak egy kicsit.
Ami fennt volt, lekerült,
most a létra van felül
Hozhatsz enyvet, gipszet, gittet
ha már széttörtek a britek! (Eörsi István)

A font várható gyengülését figyelve eszembe jutott egy ismeretterjesztő cikkem, amit még januárban írtam a Világgazdaságnak a játékelmélet gyakorlati alkalmazásáról a Brexittel kapcsolatban. A játékelmélet segítségével az akkor olvasott cikkek képesek voltak arra, hogy egész mostanáig jól előrejelezzék az utat, amelyen a britek haladnak és még tovább is egy kicsit. Szerintem kiváló analitikus eszköz ilyen esetekre a játékelmélet, ide is másolom az írás legfontosabb megállapításait, majd a cikket, ha valakinek lenne kedve végigböngészni:

“Brit oldalról a nemzetközi fogoly dilemmában három opció körvonalazódik, az első a norvég modell megspékelve néhány extrával, amely Theresa May tárgyalásaiból fakad. A gond, hogy március 29-ig ezt már esélytelen végigvinni. Ezért hozza magával az 50-es cikkely elhalasztását. Azon kívül, hogy az EU részéről ennek várhatóan nem lesz akadálya, már csak a keményvonalas Brexiteseket kell meggyőzni ennek előnyeiről. A harmadik verzió, miszerint a britek megegyezés nélkül távoznak, a fogolydilemmában az a kimenet, amikor mindkét fél veszít. Nem keveset, ezért most valószínűbbnek látszik a hosszabbítás.

Ne legyenek illúzióink, ekkor sem javul a helyzet, mert az eddig látszólag egységesen tárgyaló Európai Unió részéről két újabb határidő közelít. Egyrészt idén májusban az EP választások lesznek, másrészt 2020 végével életbe kell léptetni az új többéves pénzügyi keretrendszer (MFF) keretrendszerét. Jelenleg úgy látszik, hogy az államok, mivel bizonytalanok az együttműködés jövőjével kapcsolatban a „minél kevesebbet beadni, minél többhöz hozzájutni” stratégiát követik majd.

European Policy Centre véleménye szerint röviden felvázolható a helyzet, ha nem sikerül egyezségre jutni az MFF-fel kapcsolatban: a nettó haszonélvezők többet vesztenek, mint a nettó befizetők, ezért nekik érdemes engedékenynek lenniük. Ám az Európai Parlament felállítása előtt hiábavaló lenne folytatni az egyeztetéseket, s az is előfordulhat, hogy egészen a német elnökségig kell majd várni (2020 második fele), hogy az európai országok valódi megállapodásra jussanak és ismét ráérjenek a brit kilépésre figyelni.

A teljes cikk:

A Brexit és a fogoly-dilemma

• January 21, 2019

A Brexit egy sajátos sakkjátszma, amelyben a két fél nem egyforma bábukészlettel indul és bizonyos lépéseket csak az egyik partner tehet meg. Az is előfordul, hogy a világos vagy a sötét egymás után többször is léphet, amíg a másik várni kényszerül. Nem világos a csata elején, hogy mi jelzi majd, hogy az egyik vagy másik fél előnyt szerzett és hogyan dől el a végső összecsapás. Sőt, azon is el kell gondolkodnunk, hogy egyáltalán hányan játsszák ezt a menetet. Hogyan lehetne egy ilyen sakkparti győztesét előrejelezni? A matematika és közgazdaságtan határterületén található játékelmélet sem képes erre, de a lehetséges kimeneteket meghatározhatja és segít megérteni, hogy mi zajlik.

 A játékelmélet alapjait Neumann János fektette le még a huszas években, majd John Nash folytatta a munkát, életét az „Egy csodálatos elme”- c. film mutatta be, őt követte a közgazdasági Nobel-emlékdíjas Harsányi János. A tudományágat ma a biológia, pszichológia, a mesterséges intelligencia-kutatás és a közgazdaságtan is sokszor segítségül hívja : a Brexit esetében eddig sikeresen.

A brit népszavazás után sorra láttak napvilágot a játékelméleti elemzések, amelyek világosan megmutatták, hogy mennyivel rosszabb helyzetből indul Nagy-Britannia tárgyalásai során, mint az EU. A kutatások sokat magyaráztak abból, hogy miért viselkedett a brit tárgyalópartner időnként süketen és vakon, a megszokottnál jóval agresszívebben hajtogatva saját követeléseit-mintha nem lenne vesztenivalója, miközben az EU a negligencia és a halogatás stratégiáját alkalmazta. Korai modellek megmutatták, hogy ha a britek elutasítják az EU ajánlatát, s kilépnek az Unióból, az a lehető legkevesebb haszonnal jár. Ez alapján a brit stratégia egyértelműen azt az eredményt hozta, hogy bármilyen üzletet ajánljon az EU, azt ők el kell, hogy fogadják, érdemes tehát a határokat feszegetni-szó szerint és átvitt értelmében is. A játszmának megfelelően viselkedett mindkét fél, egészen odáig, amíg a teljes patthelyzet alakult ki 2018 őszére, mert a valós tárgyalás helyett az egyik fél halogatott, a másik követelt.

Tavaly október végén a Bruegel kutatóintézet figyelmeztetett, hogy a tárgyalások kezdenek a híres fogolydilemmára emlékeztetni. Ebben a helyzetben két foglyot egymástól elválasztva igyekszünk vádalkut kötni. Ha az egyik vall, ő szabadul, a másik súlyos büntetést kap, de ha mindketten vallanak, feleannyi időre rács mögé kerülnek. Ha egyikük sem adja be a derekát, elenyésző büntetéssel megússzák. A játszmában a tárgyalófeleknek megéri nem kooperálni, s ezzel egy olyan kimenetbe jutni, amely mindkét félnek a legrosszabb. A második legjobb megoldás az együttműködés, ahol csökken az egyéni előny, de még mindig kedvező forma. Az elmélet várakozásainak megfelelően a politikai tárgyalások is fordulatot vettek és vitatható formában, de összeállt egy tervezet.

 A fő kérdés, hogy a May-megállapodás parlamenti elutasítása után milyen kimeneteket tartogat számunkra a következő időszak? Richard Fairchild, a University of Bath professzora szerint a belpolitikai játék most három eltérő stratégiát jelenít meg. Elfogadhatják a módosított May-megállapodást, vagy elutasíthatják azt és lecserélhetik a jelenlegi miniszterelnököt egy alkalmasabbnak látszóra (amelybe beleférhet egy előrehozott parlamenti választás) vagy a no-deal megoldás marad más nem lévén. Legyen a megoldás túl kemény, akkor az EU nem fogja elfogadni vagy túl puha, akkor pedig a brit lakosság torpedózza meg. A játékelméleti megközelítés Fairchild véleménye szerint egyértelműen mutatta, hogy más tárgyaló sem tudna jobb megállapodást hozni Brüsszelből. A valóságban két kompromisszumra lenne szükség: az egyik Nagy Britannia és az Unió között, a másik pedig az éppen aktuális miniszterelnök és a személyéből következő ellenzék között. A gyakorlatban nem egy, hanem két fogoly-dilemma játszódik horizontálisan.

Brit oldalról a nemzetközi fogoly dilemmában három opció körvonalazódik, az első a norvég modell megspékelve néhány extrával, amely Theresa May tárgyalásaiból fakad. A gond, hogy március 29-ig ezt már esélytelen végigvinni. Ezért hozza magával az 50-es cikkely elhalasztását. Azon kívül, hogy az EU részéről ennek várhatóan nem lesz akadálya, már csak a keményvonalas Brexiteseket kell meggyőzni ennek előnyeiről. A harmadik verzió, miszerint a britek megegyezés nélkül távoznak, a fogolydilemmában az a kimenet, amikor mindkét fél veszít. Nem keveset, ezért most valószínűbbnek látszik a hosszabbítás.

Ne legyenek illúzióink, ekkor sem javul a helyzet, mert az eddig látszólag egységesen tárgyaló Európai Unió részéről két újabb határidő közelít. Egyrészt idén májusban az EP választások lesznek, másrészt 2020 végével életbe kell léptetni az új többéves pénzügyi keretrendszer (MFF) keretrendszerét. Jelenleg úgy látszik, hogy az államok, mivel bizonytalanok az együttműködés jövőjével kapcsolatban a „minél kevesebbet beadni, minél többhöz hozzájutni” stratégiát követik majd.

European Policy Centre véleménye szerint röviden felvázolható a helyzet, ha nem sikerül egyezségre jutni az MFF-fel kapcsolatban: a nettó haszonélvezők többet vesztenek, mint a nettó befizetők, ezért nekik érdemes engedékenynek lenniük. Ám az Európai Parlament felállítása előtt hiábavaló lenne folytatni az egyeztetéseket, s az is előfordulhat, hogy egészen a német elnökségig kell majd várni (2020 második fele), hogy az európai országok valódi megállapodásra jussanak és ismét ráérjenek a brit kilépésre figyelni.

A cikk a Világgazdaság január 21-i számában jelent meg a Vélemény rovatban.