Before the bell…

A koronavírus kiváltotta tőzsdei eladási roham a grafikonokat tekintve meglehetősen sok hasonlóságot mutat az 1987-es fekete hétfővel vagy a 2008-as krachhal, amikor a Lehman csődjét bejelentették. Sőt, ha a grafikonokat egymásra illesztjük, a zuhanás lendülete meghaladta az előző két esetét. A múltat legfeljebb összehasonlítási alapként használhatjuk, mert a korábbi válságoktól radikálisan eltér a mostani.

A koronavírus-válság az eredetét tekintve külső sokk, egy természeti katasztrófa keltette helyzet, amely a gazdasági ciklus más szakaszán találta a pénzügyi szereplőket, mint a korábbiak. Mondhatjuk, hogy nagy hátrányból indulunk, mivel az ultralaza globális monetáris politikák következtében kevés a tér a jegybanki segítségre, de a piaci szereplők is világosan látják, hogy a kamatcsökkentés vagy a pénznyomtatás, sőt az extrém likviditásinjekciók sem enyhítenek most a helyzeten.

Azt hajtogatom már hetek óta, hogy “ezt most nem Nektek vágták”, most álljon itt úgy, ahogy Tim Duy megfogalmazta röviden a Bloombergen:

And so we shouldn’t view Tuesday’s plunge as a sign that easier Fed policy is useless. Juicing the markets in the short run isn’t the aim here; the goal is sustaining market function and the economy. In the near term, easier monetary policy supports financial market functioning and sustains the flow of credit in the economy even as risk assets sell off. Such support is critical to preventing the development of recessionary dynamics. In the medium term, lower rates will support risk appetite as market participants begin to gain some clarity on the magnitude of the downturn. And in the longer run, lower rates will support the rebound of spending and with it a more rapid return to normal levels of activity.

Akinek ezek az érvek nem elegendők, az tekintsen a Fed-lépésekre Akerlof szemüvegén keresztül. (Aki egyébként Janet Yellen férje, de ez lényegtelen.) Az információs asszimmetria egyértelműen fennáll, és létezik olyan mechanizmus vagy intézmény, amelyet az információval rendelkező fél felhasználhat arra, hogy a csere tárgyáról a másik felet is meghatározott szintű vagy eloszlású információhoz juttassa: jelzés vagy signaling zajlik tehát, nálam tudósabb emberek például a kötvényvásárlási programra is ezt a modellt húzták rá: https://www.frbsf.org/economic-research/files/wp11-21bk.pdf

Abban reménykedünk, hogy a kormányok és a szupranacionális szervezetek által meghozott fiskális döntések gyorsan visszaállítják majd a gazdaságot a rendes kerékvágásba, és V vagy U alakú fellendülés jöhet néhány hónapon belül.

Ez az állítás további, akár nagymértékű eszközárcsökkenést jelez előre, ahogy a múlt éppen az előbb félretett statisztikái is. Azok szerint az 1957 óta átélt krízisekben az S&P 500 index csökkenési szakasza legalább három hónapig tartott, de 2002-ben 29 hónapot kellett várni a fellendülésre. Ezzel tisztában vannak a világ vezető jegybankjai is, intézkedéseikkel nem a részvényárakat kívánják feltornázni. A mandátumukban leginkább a pénzügyi stabilitás őrzése szerepel, nem az, hogy az Apple vagy a Tesla mindig történelmi rekordárfolyamon forogjon a tőzsdén.

Ami most történik, az a vészhelyzetnek megfelelő szabályozói viselkedés, erre kész forgatókönyveket dolgoztak ki a jegybankok a 2008-as válság után. A mostani válságban is megjelent már néhány anomália. A The New York Times a múlt héten arról írt cikket, hogy egy nagy szereplő bajban lehet, és megindultak a rémhírek. Sok tőzsdén kereskedett alap (ETF) árfolyama elszakadt a benne szereplő részvények árfolyamának megfelelő értékétől. A menedékeszközök egy része is zuhan, például az arany is, mivel terjednek a pletykák az óriási call marginokról, amelyek miatt az aranyfedezethez kellett nyúlni a cégeknél.

A jelzáloghitel-piaci válság legfontosabb tanulsága az volt, hogy a tőkepiac különböző szegmensei olyan mértékben globalizálódtak és épültek szervesen egymásra, hogy egy likviditási pánikot, nagyobb mértékű kötvénypiaci eladási rohamot egy nemzeti bank sem tud már önállóan kezelni. A 2008-as válságban a Federal Reserve (Fed) 14 jegybankkal állított fel ideiglenes swapvonalakat, amelyeken keresztül amerikai dollárral látta el a világ piacait. 2008. december 10-re a Fed által kibocsátott hitelek 580 milliárd dolláron érték el a csúcsukat, ez az IMF akkori mérlegfőösszegének a 168 százaléka volt. A Fed az eszközeinek az egynegyedét használta a tranzakciók során.

A történtekből tanulva, az azóta felállított jegybanki swapvonalak – amelyek a globális pénzügyi rendszer működését hivatottak megőrizni – behálózzák a Földet. A monetáris eszköztárakban átalakították a jegybank mint végső hitelező keretrendszerét. Erre jó példa a Központi Bankok Európai Rendszere, amelynek egyik funkciója, hogy decentralizált formában biztosítsa a jegybanki rendelkezésre állást. Ehhez az Európai Központ Bank a fizetési rendszerek zökkenőmentes működésének támogatásával járul hozzá. Fontos, hogy lássunk egy alapvető különbséget: bár reméltük, hogy a kidolgozott eszközöket élesben sosem kell majd kipróbálni, ez a válság nem éri felkészületlenül a rendszer irányítóit.

A cikk a Világgazdaság március 16-i számában jelent meg a dőlt betűs megjegyzések csak itt szerepelnek.