Nagyon kevés időm van most a blogra, ezért némi olvasnivalót és megjelent cikkeimet tudom feltenni. Abban biztos vagyok, hogy az a típusú likviditási válság, ami a subprime-krízist jellemezte, azért nem következik be, mert a válság után a jegybankok új rendszereket fejlesztettek ki és régieket alakítottak át ennek megakadályozására, erről írok majd. Nem fenyeget szerintem tehát a bankközi piacok kiszáradása, erről például itt lehet tájékozódni:
https://www.ecb.europa.eu/explainers/tell-me-more/html/what-is-a-lender-of-last-resort.en.html
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a jegybankok megállítanák a részvénypiaci zuhanást, erről is szól a Világgazdaságnak szerdán írt cikkem:
Nehéz két lépés távolságból, objektivitást magunkra erőltetve szemlélni a piaci fejleményeket, amikor a csapkodó, többszázalékos napi mozgást mutató árfolyamok rutinná váltak. A trendek átlátását egyrészt az információdömping, másrészt a járvány terjedésével kapcsolatos bizonytalanság nehezíti meg.
Amióta világossá vált, hogy a világjárvány elkerülhetetlen, és a terjedés lassítása a fő cél, a jegybankok és a kormányok sorozatosan jelentik be monetáris és fiskális lazító döntéseiket. Nem látjuk még, hogy milyen további, piacot is támogató intézkedések jönnek, ahogy azt sem, hogy a reálgazdaság mikor tér majd magához a külső sokkból. Egy esetlegesen bekövetkező vészhelyzetben azonban az emberi életek mentése, a bankközi likviditás biztosítása és a hitelpiac életben tartása lesz a prioritás, nem a részvénypiacok zuhanásának mérséklése.
Azt, hogy miért mutatott a piac sokáig ellenállást a hirtelen kapituláció előtt, John Authers hasonlata világítja meg a legjobban. A Financial Timesnál 29 évet eltöltő piaci véleményvezér most a Bloomberg vezető stratégájaként porolta le a 2008-as prérifarkas-elméletet. A híres rajzfilmben látotthoz hasonlóan, ahogy a prérifarkas sem, a piacok sem zuhantak addig, amíg nem „néztek le”, hirtelen ráébredve, hogy szakadék fölé kerültek. Létezik tehát egy rövid átmeneti állapot, amelyet azért nem használnak ki sokan short pozíciók nyitására, mert korábban az az irracionalitás uralkodott, hogy az amerikai részvények árfolyama csak emelkedhet, ahogy ezt tizenegy éven keresztül meg is tették a jegybankok és a részvény-visszavásárlások által támogatva. Ennek Authers szerint vége van, az amerikai gazdaság szupremáciája szerinte a TINA illúziójával (nincs más hozam, csak amit részvényeken elérhetünk) egyszerre tört meg.
Végigtekintve az elmúlt harminc év fontosabb piacvezérlő eseményein, Authers azt állapítja meg, hogy egy új korszak köszönt be most, amelynek kezdetén a koronavírus csak az utolsó csepp volt a pohárban.
Szerinte a jegybanki eszközök kimerülésével a bizalom is elvész a monetáris testületek mindenhatóságával kapcsolatban. Véleménye szerint az új rend a fiskális expanzióra épül majd, amely a 70-es évek óta nem volt divatban, és a Hongkongban már bevezetett helikopterpénz eszköze is előkerülhet. Az extrém alacsony kötvényhozamok mellett ennek finanszírozása nagyon olcsón megoldható, a kérdés, hogy a kormányok képesek lesznek-e olyan új nemzetközi megállapodásokat kötni, amelyek minimalizálják az ilyen intézkedések negatív hatásait a devizákra, a kereskedelemre és az olajárfolyamra. Ezzel kapcsolatban Authersnek sincsenek illúziói, és a hetvenes évek végéhez, nyolcvanas évek elejéhez hasonló időszakra számít a közeljövőben, amely magas inflációval, munkanélküliséggel és negatív tőzsdei reálhozamokkal fenyeget. Rövid távon ennél sokkal egyértelműbb Authers üzenete: amíg az olajpiaci VIX hullámzása el nem ül, és a szentiment nem változik extrém módon negatívvá, visszapattanások után újabb esések jöhetnek a részvénypiacokon.
Hasonló alapvetéssel indult, de más következtetésekre jut a Goldman Sachs elemzése. Az amerikai elemzőház stratégái további 20-25 százalékos globális részvénypiaci sell-offra számítanak a várt visszapattanás előtt. Peter Oppenheimer és Sharon Bell szerint a klasszikus, eseményvezérelt medvepiaci viselkedésre kell felkészülni: az emelkedés gyors lesz, de a mostaninál alacsonyabb szintekről indul majd. Az ilyen visszaesések historikusan az átlagnál rövidebb recessziós időszakkal jártak. Míg a strukturális okokból származó recesszió általában 42 hónapig tart, a ciklikus 27 hónapig, addig a sokkok keltette recesszió átlagosan mindössze
9 hónapig. A fellendülés első jelei is sokkal korábban érkeznek el ilyenkor, általában 15 hónapon belül, szemben a strukturális válság kezdetétől számított 111 és a ciklikus válságtól számított 50 hónappal.
A Goldman Sachs elemzői hozzáteszik, hogy nehéz analógiát találni, mivel egészségügyi krízis okozta medvepiac nem esett még egybe ilyen alacsony kamatkörnyezettel. A bankház elemzői is arra a következtetésre jutnak, hogy a monetáris válaszok nem biztos, hogy hatékonyak lesznek.
Forrás és olvasnivaló:
A cikk a Világgazdaság március 12-i számában jelent meg.
