Átalakulóban a BASF pozíciója

Nehéz a mostani európai piacon olyan részvényt találni, melynek egyrészt gazdálkodását pozitívan érintheti az ukrán-orosz béketárgyalások pozitív kimenete, másrészt az elmúlt 6-8 hétben még nem ment keresztül jelentős árfolyamemelkedésen. Ilyen a német ipar korábbi vegyipari „koronagyémántja”, a BASF.


A német gazdaság utoljára 2022 első negyedévében tudott érdemben növekedni és eddig a kilátások sem voltak ennél optimistábbak. A befektetők az elmúlt években nem csak általánosságban a gazdasági recessziós hatások miatt kerülték a német vegyipari részvényeket. Az alulteljesítés egyik legfontosabb oka az lehetett, hogy ez az iparág energiaintenzív, így közvetlenül érinti a magasabb földgázár.


Emellett bár elektromos járművek piacának növekedése eleinte hatalmas lendületet kapott, de mostanra lassulni látszik az e-autós forradalom. A BASF pedig korábban azt tervezte, hogy globális ellátási hálózatot hoz létre az akkumulátorokhoz szükséges katódanyagok gyártására. Ez derült ki a vállalat szóvivőjének a WirtschaftsWoche-nak adott nyilatkozatából 2024 nyarán. Ez a kezdeményezés volt az egyik legnagyobb beruházási projektjük, amely mellett egy új, 10 milliárd eurós vegyipari komplexum építése is szerepelt Kínában. A vállalatnak alkalmazkodnia kell a piaci trendekhez, például alternatív akkumulátortechnológiák fejlesztésével vagy költségoptimalizálással, hogy fenntartsa versenyképességét az iparágban.


Viszonylag könnyen összeállítható az a lista, hogy miért profitálhat a BASF a béketárgyalások esetleges sikeréből. A háború alatti bizonytalanság miatt több iparág – például az autógyártás, az építőipar és az elektronikai ipar – visszafogta megrendeléseit. Egy békés időszakban ezek az ágazatok újra növekedési pályára állhatnak, ami növeli a BASF számára a vegyipari alapanyagok iránti keresletet. A BASF számos kelet-európai ügyfelet szolgál ki, és ha Ukrajna újjáépítésbe kezd, az jelentős keresletet generálhat az építőipari vegyszerek, festékek, műanyagok és egyéb vegyipari termékek iránt. A stabilizálódó geopolitikai helyzet csökkentheti az energiaárakat, az alapanyagok beszerzési költségeit és javíthatja a BASF gyártási hatékonyságát.


A másik oldalról a békemegállapodáson még csak most kezdtek el dolgozni, a siker nem garantált. Az akkumulátorgyártás egyik fő kihívása a nyersanyagárak volatilitása (pl. lítium, nikkel, kobalt), amelyet a BASF is felhasznál. dolgozik. Ha az akkumulátorok ára magas marad és a keresleti viszonyok sem változnak, az autógyártók kevesebb megrendelést adhatnak a BASF-nek. Hatalmas konglomerátumként a BASF nehezebben reagál olyan piaci változásokra, mint amilyet az elektromos autók értékesítésében is láttunk.


Németország az Egyesült Államokba irányuló exportjában a vegyipari termékek képviselik a legnagyobb arányt. Ezért a közeljövőben bejelentendő, Európát célzó vámváltozások esetében a BASF és a Bayer is a célkeresztben van. A Julius Baer 2024 novemberi elemzése szerint (Slight Q3 miss, but full-year outlook better than feared, Philipp Lienhard) az USA-ból származik a BASF teljes értékesítési bevételének 23 százaléka és a gazdasági lassulással küzdő Kína 13 százalékot képvisel. Ha ezek a bevételek valamilyen ok miatt még inkább visszaesnek, akkor a vállalat az összértékesítés negyedét kitevő európai bevételrészre kell, hogy fókuszáljon.


Összességében tehát vegyesnek mondható a kép. A kihívásokra válaszolva a BASF célja, hogy 2025 és 2028 között legalább 12 milliárd eurót juttasson vissza a részvényeseknek osztalék és részvény-visszavásárlás formájában. Ebből évente mintegy 2 milliárd euró osztalékot terveznek fizetni, ami részvényenként legalább 2,25 eurót jelent. Ez a korábbi, 2023-as 3,40 euróhoz képest jelentős csökkenés, de az osztalék visszavágása és a januárban bejelentett költségcsökkentési program segíthetik a BASF átalakulását.


A BASF új stratégiája és a részvényesi juttatások iránti elkötelezettsége követésre érdemessé teheti a vállalat részvényeit a befektetők számára, de a közvetlen és közvetett geopolitikai hatások jelentősen módosíthatják a most pozitívnak látszó képet. Érdemes a kiválasztásban arra is figyelni, hogy a múltbeli, különösen rövid távú hozamok nem jelentenek indikációt a jövőre nézve.

Az írás a Világgazdaság online felületén jelent meg február 19-én.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük