Hihetően hihetetlen eredmények az olajszektorból

A Devon Energy az Egyesült Államok egyik legnagyobb független olajkutató és kitermelő társasága, az első három legnagyobb kitermelő között tartják számon a Permi-térséghez tartozó Delaware-medencében. A részben földgáz kitermeléssel is foglalkozó vállalatot sokszor vádolják azzal, hogy meg sem próbál a környezetvédelmi új kihívásoknak megfelelni, fosszilis energialobbi-tevékenysége miatt gyakran jelent meg a sajtóban. Sok éven keresztül elhanyagolt részvénynek számított a palettán. Tavaly azonban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az S&P 500-ba sorolt cégek közül az egyik legjobb teljesítményt érte el, köszönhetően az év során megugró energiaáraknak. A tavalyi 180 százalékos emelkedés után idén is 20 százalékot meghaladó ralin van túl a részvény. Van hová emelkedni, 2008-ban még 100 dollár felett járt a Devon árfolyama.


A vállalat a negyedik negyedévben ritkán látott túlteljesítéssel örvendeztette meg befektetőit, bevételei elérték a 4,27 milliárd dollárt, ez 1,04 milliárd dollárral több volt a várakozásoknál. Az egy részvényre jutó nem GAAP standard szerint számolt eredmény 1,39 dollár volt, 15 centtel haladva meg a konszenzust. A működési cash flow megtriplázódott és a Devon fennállásának 50 éve alatt elért legmagasabb free-cash flow-t érték el.


A készpénzhalmot csökkentendő a vállalat vezetése a részvényvisszavásárlási program összegét 60 százalékkal emelte meg. Így már jelenlegi piaci kapitalizációjuk 4,5 százalékát, 1,6 milliárd dollárnyi részvényt kívánnak visszavásárolni. Ezzel 2021 novemberében bejelentett csomagjukat egészítették ki, akkor még csak egy milliárd dolláros visszavásárlásról volt szó. A folyamatosan csökkenő részvényszámra számolt növekvő free cash-flow ceteris peribus felhajtóerőt jelent a részvény árfolyamára. 2021-ben a társaság igyekezett a befektetőket állandóan növekvő osztalékhozammal is jutalmazni. A várható osztalékhozam most már 7,8 százalék körül áll, ez azonban a negyedik negyedéves változó kifizetés mértékétől függően még tovább módosulhat.


A kecsegtetőnek látszó osztalékhozam mögött egy elgondolkodásra okot adó tény áll. Az olajágazatban az elmúlt évtizedben elmaradtak a beruházások, a CAPEX terveket sorra vetették el a vállalatvezetők. Így a profit visszajuttatása a befektetőknek rövid távon jól hangzik és emeli a részvény árfolyamát, azonban már középtávon számos kérdést vet fel.

A cikk a Világgazdaság február 22-i számában jelent meg a Stratégia rovatban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük