Felértékelődnek a tervező szoftverek

A metaverzum kifejezést először Neal Stephenson 1992-es novellájában használta, és egy számítógép megalkotta világegyetemet jelent. Bár a koncepció nem új, sok iparág számára még csak most került elérhető közelségbe a virtuális kiterjesztés. A metaverzum egy 3D digitális világ, amelyben az emberek egymással találkozhatnak, üzleteket köthetnek és új élményeket élhetnek át. Kicsit továbbgondolva ez az elképzelés forradalmasíthatja azt, ahogyan most élünk és az internetnek új minőséget adhat. A verseny megindult, most úgy tűnik, hogy a volt Facebook (Meta) és a Microsoft harcol az első megalkotott metaverzum dicsőségéért. Egyelőre még nehezen előrejelezhető, hogy ki lesz a nyertes.


Azonban az már most látszik, hogy hardver és szoftvergyártók, felhőszolgáltatók sora húzhat hasznot az új trendekből. Ennek megfelelően az Nvidia és a Roblox árfolyama az elmúlt hetekben már az egekbe szárnyalt. A jövőbeli meta-iparág számos részvénye azonban még relatíve olcsónak mondható.


Az Autodesk a világ vezető cége a 2D-s és 3D-s tervezőszoftverek terén. A szórakoztatóiparban és az IKEA bútortervezésben is ezt használják. A vállalat piaci kapitalizációja már meghaladja a 70 milliárd dollárt. A technológiai szektorban tapasztalt ralihoz képest az Autodesk mostanáig szolidan teljesített, hisz a korábbi felhasználási területeken már megnyerte, amit meg lehetett és a vállalatfejlődés érett szakaszába lépett. Eddig a bideni infstruktúracsomag és az európai fiskális lazítási hullám támogatta az árfolyamot, hiszen ez a két kontinens adja a megrendelések 80 százalékát. Most azonban nyilvánvalóvá vált, hogy az Autodesk terveit nem kell feltétlenül megépíteni. Az épületekben megtervezett animációk, játékok 3D kivitelezésére már most alkalmas a program. A fejlesztők már most használják az Autodesket a videójáték-iparban is, hogy az avatarokat megfelelő környezetbe helyezzék.


A Unity Software Inc. egy amerikai videójáték-szoftver fejlesztő vállalat. A módosított és virtuális valóságban írt játékok 60 százalékát Unityben alkotják meg. A Unity a fejlesztések során lehetővé teszi, hogy egy programozó akár 20 különböző platformra egyszerre írjon 3D játékot, szemben a legtöbb motorral, melyeknél pl. a Windowsra vagy Playstationra egyenként kell fejleszteni. A játékkészítési folyamat egységesítése azt is jelenti, hogy nem kell regionális változatokat kidolgozni. Tavaly a TOP 100 játékból 94 már Unity-val készült és jelentős a nem játékcélú felhasználók száma is.

A cikk a Világgazdaság november 16-i számában jelent meg a Stratégia rovatban.

https://www.vg.hu/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük