A Biontech ismét a leggyorsabb lehet


A koronavírus új variánsai elleni küzdelemben a következő időszakban ismét a reakcióidő lesz a legfontosabb. Az újabb görög betűvel jelzett ellenfél akkor győzhető le, ha a meglévő vakcinákról minél gyorsabban értékeljük a tapasztalati adatokat. A magas átoltottságú közösségek természetes laboratóriumot kínálnak a nemzetközi szervezetek és a gyógyszervállalatok számára is. A Biontech-Pfizer úttörő ezen a területen, mindig elsőként közlik, hogy az adott mutáció ellen először kísérleti, majd gyakorlati tapasztalatok alapján mennyire hatékony a vakcinájuk.


A sietségnek a tudományos dicsőségen kívül más oka is van: csak az mRNS alapú oltások módosíthatók hetek alatt, így ha kételyek merülnek fel, ennél a típusnál azonnal elindul az újabb verzió előkészítése. A delta variáns az első, melynél a gyártópáros bejelentette, hogy egyrészt szükség lehet egy harmadik oltásra, -főleg az időseknél és azoknál, akik 6 hónapnál régebben kapták meg második oltásukat-, másrészt hogy augusztusban megkezdhetik az új „booster” vakcina tesztelését. Ez a többletbevétel mellett ez azért is fontos, mivel a hírek ismét a részvényre irányítják a figyelmet. A Biontech idén májusban emelte meg korábbi 9,8 milliárd eurós 2021-es bevételi előrejelzését 15,1 milliárd euróra és a határt csak a gyártókapacitás jelöli ki jelenleg. A vállalat nettó marzsa idén 50 százalékkal emelkedhet.
Az iparági elemzők szerint azonban a mostani bevételek eltörpülnek, ha azt a potenciált nézzük, amit a más betegségek ellen kifejlesztett mRNS vakcinák jelentenek a közeljövőben.

Az első lépés a daganat elleni terápiák radikális megújítása. A BioNTech rák elleni, kísérleti vakcináját egy már súlyos állapotban lévő melanomás beteg június közepén kapta meg. A szert egy immun-onkológiai szerrel, a Libtayoval kombinálták. A következő hónapokban 120 önkéntesen vizsgálják majd a két gyógyszer hatását együtt és külön-külön is. A melanóma után jöhetnek más daganatos betegségek, az új eljárás, -melyet a COVID vakcinában használtak először- egy hírvivő RNS segítségével készíti fel az immunrendszert a védekezésre. Az már tény, hogy a Biontech 14 más ráktípusban is megkezdte a kísérleteket és a HIV és a TBC is felkerült a legyőzendők palettájára.

De meglehet, hogy már nem elérhetetlen vágyálom a személyre szabott rákvakcina sem. Egész biztosan lesznek majd kudarcok és az út nem lesz egyenes. A potenciálhoz képest azonban alacsonynak látszik, hogy a Biontechhel jelenleg 2021-es várt bevételeinek négyszeresének megfelelő szorzón kereskednek.

A cikk a Világgazdaság június 24-i számában jelent meg a Stratégia rovatban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük