Aki nem 3300-at mond, ügyfelet veszthet

Ahogy közeledik az évtized vége, a Wall Street legismertebb stratégái közzéteszik jövő évi várakozásaikat. A becslések nagyon szűk sávban mozognak, senki sem szeretne szembemenni a tízéves ralival.

A Yahoo gyűjtésében szereplő Jefferies szerint hasznos lehet kicsit visszatekinteni, hiszen tizenkét hónapja még kamatemelési hullámra készült a részvénypiac, ehhez képest a három kamatvágás és az újabb eszközvásárlási program beindítása a Fed részéről álomszerűnek tűnt egy évvel ezelőtt. 2020 szerintük a normalizálódás éve lesz, amikor ismét a vállalati eredmények növekedésétől függ majd a piaci teljesítmény. Az elnökválasztási év fokozottan kockázatos a pénzügyi, technológiai és egészségügyi szektorok esetében az Egyesült Államokban, ezért sokan fogadnak majd az egyébként is alulértékelt ciklikus javakra, amelyeket a globális, igen enyhe mértékű, de kezdődni látszó fellendülés is támogathat. Nagy ralira nem számítanak, a mostani 3100-as szintekről – vélik – 3300-ig csúszhat fel az S&P 500 index értéke.

A Barclays szakembereinek véleménye szinte azonos a Jefferies elemzőinek nézeteivel: ők is 3300-as indexértéket várnak 2020-ra, és nem számítanak hirtelen, erős gazdasági fellendülésre. A korábbi aggodalmak után jó hír, hogy a recessziós szcenáriót kizárhatónak látják. Részvénystratégájuk, Maneesh Deshpande azonban már továbblépne, az amerikai részvények mellett a japán és a feltörekvő piaci gazdasági fellendülésre fogadna, miközben az európai papírokat is felülsúlyozná. Szerinte az európai Stoxx 600 index 5 százalék feletti emelkedéssel zárhatja a jövő évet.

Az egyik leginkább követett elemzőház, a Bank of America Merill Lynch sem tud elszakadni az előre jelzett 3300-as értéktől az S&P indexben. Az alacsony potenciál miatt az eszköz- és szektorrotációs lehetőségeket használná ki. Stratégája, Savita Subramanian az elnökválasztási évben szokásos trendeket javasolja meglovagolni. Szerinte jövőre először a kötvényektől a részvények felé fordulnak a befektetők, mivel előállt az a ritka helyzet, hogy az S&P-indextagok átlagos osztalékhozama magasabb, mint a tízéves amerikai államkötvényen elérhető hozam. Második lépcsőben a hozamkeresők az európai és feltörekvő piaci papírokat találják meg. Azok számára, akik mégis maradnának, az amerikai pénzügyi és a nem alapvető fogyasztási cikkek szektora lehet profitot hozó és egyben értékalapú választás, mivel ezek kevéssé vannak kitéve a protekcionista törekvéseknek. Szerinte a kereskedelmi háborúból technológiai harc lesz, ez a szektor áll majd a geopolitikai villongások kereszttüzében. Érdemes lehet kihasználni a fokozott figyelmet élvező, környezettudatos, szociálisan érzékeny vállalatok népszerűségét is.

Nem látja feljebb 3250 pontnál a Deutsche Bank elemzője sem a vezető amerikai tőzsdeindexet. A ház szerint a túlhúzott értékeltségek behatárolják a nagyobb piacok mozgásterét. Elemzésük szerint ami várható jó hírt csak lehetett, a piac már beárazott. A jelenlegi árfolyamokban benne van, hogy az amerikai ISM index ismét 57 körüli szintre ugrik, és a vállalati profitok az Egyesült Államokban 15 százalékos növekedést mutathatnak. „Ebben az évben az S&P 500 úgy ért el történelmi csúcsokat, hogy közben a gazdasági lassulás folytatódott, tehát a piacok a jövő jó híreit már most beárazták” – vélik a Deutsche Bank stratégái.

Vannak pesszimisták is, a Morgan Stanley-nél az amerikai piac az utolsó a listán. Bár elemzőinek 3000 pontos célja csak 4 százalékos csökkenés lenne az S&P 500-as index esetében, egyértelműen kerülnék az amerikai részvényeket, inkább Japánban és a feltörekvő piaci régiókban gondolkodnak. A UBS részvénypiaci visszaesésre számít, de nem merte 3000 pont alá engedni az amerikai előrejelzését.

Emelkedő piacon medvét kiáltani az elmúlt évtizedben nem volt jövedelmező stratégia, ezért is lehetnek visszafogottabbak az előrejelzések. Az is megfontolandó kérdés, hogy mennyire objektívek ezek a becslések.

Ügyfélszerzés és a reputáció megtartása szempontjából jobb inkább tévedni és elveszteni néhány havi vagy évi teljesítményt, mint kimaradni az újabb emelkedésből. A 2020-as előrejelzések a FOMO-piac (fear of missing out) jegyében születtek, senki sem szeretne lemaradni.

A cikk a Világgazdaságban jelent meg december 10-én.

https://www.vg.hu/cimke/sp500/

Forrás: https://finance.yahoo.com/news/wall-street-strategist-forecast-for-sp-500-in-2020-211002824.html

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük