Tartósan drága maradt a vasérc

Az európai és kínai gyártók is megszenvedik, hogy rekord alacsony az acél árfolyama és a közeljövőben sem számítanak gyors javulásra. A globális lassulás és a kereskedelmi háború már megszokott érvei mellett a vasérc árát egyszeri tényezők és tiltott tőzsdei műveletek emelhették 100 dollár fölé. A kínai hatóságok nem nyilvános megbeszélésen ígérték a helyzet rendezését.

A vasérc árfolyama az év eleje óta emelkedik két olyan esemény hatására, amely egyszeri kínálatcsökkenést okozott. Egyrészt a brazil gátszakadás után a hatóságok rendkívüli ellenőrzést rendeltek el, másrészt egy kiterjedt ciklontevékenység után az áruszállítást megzavarta az egyik ausztrál exportterminál leégése is. Az alapanyag megdrágulása után az acélárak –reagálva a gazdasági lassulást követő alacsonyabb keresletre is- folyamatos zuhanásba kezdtek. A melegen hengerelt acél tonnánkénti határidős ára a 900 dollár feletti szintekről júliusra 540 dollárra csökkent. Ilyen olcsón 2016 novemberében lehetett utoljára vásárolni.

A folyamatban az az érdekes, hogy az anomáliák helyreállása után sem korrigált a vasérc árfolyama. Körülbelül tíz napja a kínai vezető acélgyártók (China Baowu, Ansteel, Jiangsu Shagang), a kereskedőházak, az iparszövetségek, a Dalian Árutőzsde (DCE) és a kormányzati szakemberek vészhelyzeti, nem nyilvános ülést tartottak, amelyről most kezdenek az információk szivárogni. A nem hivatalos tudósítások szerint a komány megígérte, hogy fokozott ellenőrzésekkel “rendet tart” a vasérc piacán, míg az acélgyártók súlyos aggályokat vetettek fel. Azt is kivizsgálják, hogy a helyzetet a piaci anomáliák okozták –e kizárólagosan vagy voltak olyan vállalatok, amelyek az árutőzsde szabályait megsértve tovább emelték a vasérc árfolyamát. A DCE azonnali hatállyal megemelte valamennyi vasérc-termék kereskedési díját.

Bár okozott némi fellélegzést, hogy az ausztrál Port Hedlandból record méretű vasércszállítmányok indultak Kína felé, az intézkedésnek egyelőre alig látszik az ererdménye :a kínai árutőzsdén köthető vasérc future árfolyamok az év eleje óta megduplázódtak, szeptemberi lejáratra 924 yuan/tonna feletti kötések születtek az elmúlt hét végén. A kínai hatóságok szokás szerint optimisták a jövőt illetően. Bár a 27 éve leggyengébb GDP adat után nehéz érveket találni, arra apellálnak, hogy a beinduló ipari beruházások acélkeresletet támasztanak majd, miközben a vasérc árát mesterségesen rendezik. A világ legnagyobb bányavállalata a BHP növekvő kitermelésre készül fel 2019 végére és 2020-ra a magasabb árak miatt, ez is csökkentheti az alapanyag-árnyomást, bár az elemzők arra figyelmeztetnek, hogy a brazil katasztrófa után még mindig zajlanak a felújítások, így sok bánya nem vagy csak részlegesen üzemel.

Az európai piac szinte teljes mértékben másolja a kínai folyamatot. Az elmúlt hónapokban a 25 ezer fős British Steel csődvédelmet kért, a Czechtohowa leállt, az ArcelorMittal pedig visszafogta a termelését. A svéd acélgyártó, a SSAB 19 százalékos üzemi eredménycsökkenésről számolt be múlt pénteken, miután az európai gyártóegységének gyenge teljesítményét nem tudta az amerikai enyhe fellendülés sem orvosolni. A társaság harmadával csökkenti termelését, mivel az üzleti ciklusban további bizonytalanságokra számít, a vasérc árának megugrása és az alacsony acélárfolyam miatt, amely nem szokványos marzscsökkenéssel járt az európai piacon. “A harmadik negyedévre szezonálisan alacsonyabb kereslet jellemző, így indokolt az óvatosság”- nyilatkozta a Reutersnek Martin Lindqvist vezérigazgató.

A cikk a Világgazdaságban jelent meg július 22-én.

https://www.vg.hu/cimke/acel/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük