A számos futamidőre (egy naptól egy évig) és a dollárra, fontra, euróra és más devizákra számított londoni bankközi kamatláb, a Libor a globális pénzpiac egyik legfontosabb benchmarkja, irányadó mutatója. Az évekkel ezelőtt kipattant árazási botrány következményei most mutatkoznak meg, a Libor helyére több tőzsde aspiránsa is pályázik.
Tavaly „ünnepeltük” a Libor-botrányok kipattanásának tizedik évfordulóját. 2008. április 16-án a The Wall Street Journal közölt egy tanulmányra alapozott cikket, amely a Libor kiszámításának hitelességével kapcsolatban súlyos kétségeket tárt fel. A szerző szerint a bankközi kamatlábmutató kiszámításához adatot szolgáltató bankok (a Citigroup és az HSBC mellett 14 másik bank) szándékosan alacsonyabb értékeket közöltek a Brit Bankszövetséggel (BBA), hogy így csökkentsék finanszírozási költségeiket. Az első igazán gyanús nap április 7-én volt, ekkor a bankok egymás között 2,82 százalékon számoltak el, míg a Libor 2,72 százalékon állt. Amint a BBA figyelmeztetett, hogy a csalókat azonnal kizárják, a legrövidebb Libor-mutatók több mint 10 bázispontot emelkedtek két nap alatt, ezzel sokan bizonyítottnak látták a csalást. Pikáns részlet, hogy Nagy-Britanniában az angol kormány és a jegybank nyomására manipulálták a referenciakamatot.
Ezek után csak négy évvel később, 2012-ben jutott a Bank of England arra a következtetésre, hogy a Libor nem megbízható, ezért 2013-tól megnövelték a Sterling Overnight Index átlag (Sonia) jelentőségét. 2017-re a bankok is kapituláltak, ebben az évben húsz nagybank megegyezett arról, hogy 2021-ig támogatják a manipulációs botránysorozatban érintett Libor fennmaradását, de egyben megkezdik a megoldáskeresést. Nos, nem állnak túl jól.
Mostanra a 300 ezermilliárd dolláros piac szereplői – kötvények, jelzáloghitelek, derivatív eszközök – keresik megbízható támaszukat, egy olyan globális kamatlábmutatót, amely hitelesen közvetíti a piacok mozgásait. A fő probléma, hogy a Libort ugyan még számolják és közreadják, de az alárendelt termékek likviditása drámaian lecsökkent. Például a három hónapos fontbetétek napi átlaga 2017-ben mindössze 187 millió fontot tett ki, s erre támaszkodik az a három hónapos font-Libor, amelynek alapján sok ezerszeres kitettségű fontderivatív terméket áraznak. Igaznak bizonyult a mondás, itt a nyúl viszi a vadászpuskát.
Most a brit hatóságok azt tervezik, hogy a Libor összeállítását 2021-ben leállítják, s mivel nem kérnek be adatokat a bankoktól, nem is számolják majd a benchmarkot. Van azonban egy bökkenő. Libor addig van, amíg a bankok használják, az átalakulás során sok technikai problémát kell megoldani. A bankok kezében van a befejezés lehetősége: amíg kiadnak olyan termékeket, amelyeknek a Libor a referenciájuk, a lejáratukig él a fogalom. Jó kérdés például, hogy mi legyen az átmeneti időszakkal. A Bloomberg grafikonja itt jól mutatja, hogy a piac egyszerűen negligálja a problémát: tömegesen kötnek szerződéseket olyan időpontra, amikor már nem is lesz Libor. Mégis mire számítanak a szereplők? A Libor zombiként feltámad majd és lehet hozzá mark to market árazni?
A korábbi tapasztalatok miatt az egyes szereplők nem kezdtek el globális indexen gondolkodni, hanem az egyes országok más-más megoldást javasolnak. A britek a Sterling Overnight Indexed Average mellett teszik le a voksot, amely abból a kamatszintből számol átlagot, amelyet a bankok fizetnek az overnight betétekre. Szerintük ennek a benchmarknak az az előnye, hogy valós, likvid piacokra alapították, s már 2018 áprilisa óta a brit jegybank látja el az adminisztrációt és publikálja az értékeket. A Sonia másik előnye, hogy az overnight indexált swappiacon már régóta használják, ezért kiszámíthatóbb, és hűen követi a piaci folyamatokat. Erről sikerült meggyőzni a brit Lloyds Banking Groupot, amely 750 millió dollárnyi Soniához kötött kötvényt bocsátott ki, az Európai Befektetési Bank is hasonlóképpen tett 1 milliárd dollár összegben.
A svájciak megoldása, a Saron annyiban különbözik a Libortól, hogy ténylegesen végrehajtott tranzakciókból és a fedezett bankközi pénzpiaci tranzakciók kötelező kamatlábjegyzéseiből indul ki, Thomas Jordan jegybankelnök is ezt támogatja. Ezt a kamatlábat is valóságos tranzakciók alapján határozzák meg, a bankközi finanszírozás átlagáraként működhet, ha nemzetközileg is elterjed.
Az Egyesült Államokban a Secured Overnight Financing Rate (SOFR) elterjesztésével próbálják leváltani a Libort. A Financial Times tavaly ősszel arról számolt be, hogy az amerikai állami jelzálog-finanszírozó, a Fannie Mae már hatmilliárd dollár értékben bocsátott ki olyan kötvényeket, amelyek ehhez a rátához kötöttek, az IMF pedig már egymilliárd dollárnyi kibocsátást hajtott végre ezzel a referenciával. Megszületett már a japán megoldás is, a Tokyo Overnight Average Rate, a Tonia és az európai monetáris uniós €STR is, ez utóbbit októbertől publikálják majd. Az európai helyzet külön blogbejegyzést érdemel: itt az EONIA kivezetésével (ő is leszerepelt…) végképp borul az eddigi helyzet, hajrá Eszter!
Akármennyire dicsérik is ezeket az új indexeket, valójában nem hoznak nagy újítást és megoldást sem. Az amerikai SOFR kivételével ezek az egyes országok overnight kamatszintjét mérő benchmarkok, amelyeket már korábban is használtak. Valóban stabilabbak, és a mögöttük lévő piac likvidebb, mint most a Liboré, de nagy hátrányuk, hogy visszafelé tekintenek (az elmúlt éjszakára), és sokuk nem kínálja a teljes tenorpalettát (egy hét, 1, 2, 3, 6 és 12 hónap). Hogyan árazzunk egy 6 hónapos megállapodást a tegnap éjszaka viszonyaihoz, ha reggel mondjuk egy nagyobb ország becsődölt vagy egy helyi háború tört ki vagy épp csak Donald Trump twittelt egy vadat? Azt is meg kell oldani, hogy a svájci három hónapos Saront például az időszak végéig nem állapítják meg, hiszen ehhez az összes nap overnight szintjét kell összeadni. Erre nem lehet pár ezer milliárd franknyi terméket alapozni 🙂
Az is fokozhatja a káoszt, hogy az aspiránsokat eltérő időpontban határozzák meg, így – ha csak az egyiket el nem fogadja a piac globális benchmarkként – számos diszkrepanciára, esetleg arbitrázsra is lehetőség nyílhat.
A cikk a Világgazdaság szeptember 7-i számában jelent meg.
Végzettségeimről, szakmai karrieremről a Bemutatkozás pontban és itt olvashat: Linkedin Kiss Mónika
Ha érdekli az együttműködés, várom megkeresését akár a Linkedin-en akár az alábbi e-mail címen: kissmonika31@gmail.com
Kedves Mónika tetszik ez a poszt. 🙂
Elolvastam és arra a következtetésre jutottam, hogy nincs olyan megbízható előrejelzés, melyet ne lehetne pontatlanná tenni a piac manipulálásával, vagy akár csak egyszerű csalással, mint ahogy a Font-Libor esetében 0,1 %-ot csaltak a bankok. Konkrétan ennyivel kevesebbet vallottak be, hogy aztán később nyerjenek a hamis adatközlésen. Szerintem ezzel kénytelenek leszünk együtt élni. De a lebukott csalókat kíméletlenül meg kell büntetni, az okozott kár térítsék meg, amennyiben ez megoldható.
A csalások nagy részének gátat lehetne vetni, ha derivatívák nagy részét, jogszabállyal tiltanák be. De erre nem számíthatunk, amíg a pénzügyi szféra korrumpálja a döntéshozókat.
Egyetértek, a csalókat üldözni kell, de az tény, hogy gyakran előrébb járnak, mint a pandúrok. Eszközök betiltásától szerintem nem javul a helyzet, megjelennek majd más formában, álruhában, az érdekeltségi rendszer megváltoztatása és a behaviorista megoldások segíthetnek.